Az alábbi túra csak csoportoknak szól és megrendelésre szervezzük meg.
FOGARASI-HAVASOK GERINCTÚRA
Erdély legimpozánsabb sziklás hegyvonulata, felülről nézve
Túraleírás
Túra nehézsége
Részletes program
Utazási feltételek
Jelentkezés
Részvételi díj befizetésének menete
Túraleírás
A látóhatárból hatalmas falként kiemelkedő, méreteiben is lenyűgöző, havas gerincű hegység látványa, felejthetetlen és vonzó a mindenkori utazó számára. A 2500 méter körüli csúcsok és a 2000 méter magasban megtalálható tengerszemek, Erdély egyik legcsodálatosabb vidékévé varázsolják a tájat.A Fogarasi havasok a Kárpátok ívének leghosszabb alpesi jellegű vonulata, a Déli-Kárpátok, s egyben Románia legmagasabb hegylánca.
A nyugati irányban futó, légvonalban 70 km hosszú, hatalmas, sziklás hegyvonulatot méltán megilleti az "ERDÉLYI ALPOK" elnevezés. Feljutva a hegygerincre, igazi alpesi táj fogadja a túrázót, emlékeztetve az Alpokra, de az itteni táj látványa mégis egészen más, olyan erdélyi.Gerinctúránk alatt érintünk 5 olyan csúcsot amely meghaladja a 2500 métert, és ezekből három egyúttal Románia három legmagasabb csúcsa. Ez a gerinctúra igazi magashegyi kalandot jelent, annak minden kihívásával és veszélyével!
2000 méter felett, a túrázási feltételek lényegesen megváltoznak, ezért megfelelő felszerelés, réteges meleg öltözetet, esőkabát, csereruha, bakancs szükséges, mivel szinte bármikor beállhat egy gyors időjárás változás, erős lehűlés, és akár a nyár kellős közepén is havazhat!Mivel ez vándortúra, ahol végig visszük a hátunkon az összes csomagunkat, ezért csak az edzettebb és elszántabb túrázóknak ajánljuk. Aki gyakorlott túrázó és járt már magashegységben az bátran nekivághat. Szállásunk saját sátorban lesz, a hegység táborozásra kijelölt helyein.
Túra nehézsége
Nehéz magashegyi túra, mivel a nagy hátizsákot végig magunkkal cipeljük. Ezért csak az edzettebb, és elszántabb túrázóknak ajánljuk. Ha nem sportolsz rendszeresen, akkor érdemes a túra előtt kicsit edzeni (pl. futni).
Az éghajlat jellegzetes magashegységi: a hőmérséklet jóval alacsonyabb mint a városban, és gyakran előfordul köd vagy eső. Bár ritka ebben a periódusban, de havazás is előfordulhat. Meleg ruha, sapka kötelező.
Részletes program
1. nap:
Utazás: indulás reggel Budapestről kisbusszal Vöröstoronyig. Itt találkozás a Sherpa túravezetőkkel, majd táborverés. Itt már a hegy lábánál vagyunk, a csillagos ég alatt.2. nap: Vöröstorony (380m) - Köves tető - Tatár csúcs (1890m) - La Apa Cumpăniţa nyereg (1809m).
Vöröstoronyból indulunk és emelkedő úton a Ciorului nevezetű dombra érünk. Innen szép kilátás nyílik a Vöröstoronyi-szorosra és a környező hegyekre.
Erdős területen folytatjuk utunkat, később egy meredek köves-sziklás szakaszon halad át a szerpentinező ösvény, és egy pár órás gyaloglás után felérünk az 1890m magas Tatár-csúcsra. Arról leereszkedve a nyeregbe, véget ér az első napi túránk.
Menetidő: 7 óra, hátizsákkal. Szint: +1500 m, -100 m.3. nap: La Apa Cumpăniţa nyereg - Suru nyereg (2113m) - Budislavu csúcs (2343m) - Avrig tó (2007m) - Scara csúcs (2306m)- Scara nyereg (2146m) - Şerbota csúcs (2331m) - Kleopátra nyereg - Negoi csúcs (2535m) - Călţun tó (2136m).
A gerincvándorlás legnehezebb, legfárasztóbb napja! Több helyen is kitett, sziklás részek nehezítik a haladást. Indulás után hamar elérjük a Moasa csúcsot, ami az első "kétezres" a túránk során.
Ezután öt napig nem is fogunk 2000 méter alá ereszkedni. A Budislavu katlant elhagyva megérkezünk a Cioarta oromhoz. Ez a főgerinc első igazán sziklás csúcspiramisa. Érintjük a 2007m-en fekvő gyönyörű Feleki tengerszemet. Továbbhaladva, a 2331 m-es Serbotától lenyügözően tárul elénk a Negoi tömege. Utunk során az első 2500 m feletti csúcs! Ez Románia második legmagasabb csúcsa. A karnyújtásnyira álló Negoi eléréséhez azonban a főgerinc legkitettebb jelzett útszakasza következik, az 1300m hosszan húzódó Custura Sărăţii éles gerince. Óvatosan végigmászunk a sziklaél-sorozaton majd a mélyülő nyeregtől szélesebb, de rendkívül meredek falakkal szegélyezett, 400 m hosszú gerinc vezet a Negoi csúcsra (2535m).
A csúcson még áll a régi határkő. Körbetekintve vad alpesi tájban gyönyörködhetünk. Tovább haladva, az ösvény a gerinc É-i oldalában ereszkedik egy 150m hosszú Ördög folyosónak nevezett katlanba. Az igen meredek sziklaszoroson fémkábelek könnyítik meg a lemászást. A 2450 m-en lefele induló folyosóból kiszállva, a karfülke hátsó falán oldalazva újra elérjük a főgerincet. Átgyaloglunk D-i oldalára ahol sziklás terepen tovább ereszkedve 2175m-en megérkezünk a Călţun tóhoz. Itt bőven találunk sátrazásra alkalmas helyet. Menetidő: 10 óra, hátizsákkal. Szint: +1600 m, -1220 m.
4. nap:
Pihentető, rövidebb túranap. Călţun tó - Lăiţel csúcs (2390m) - Lăiţa csúcs (2397m) - Păltinu csúcs (2399m) - Bilea ablak (2286m) - Iezerul csúcs (2417m) - Zerge nyereg.Az út túlnyomó részben füves-köves meredek D-i oldalban, gerincközelben vezet. A Lăiţa felé haladva kábelekkel biztosított keskenyebb gerincszakaszokat érintünk. E gerincen haladunk el a Transzfogarasi autóút alagútja fölött. A Jezer-csúcsról nagyszerű kilátás tárul elénk, mind a Călţun - Negoi, mind a Moldoveanu irányába. A Fogarasi havasok szívében, a legfogazottabb gerincszakaszokon járunk.
Még mielőtt a Zerge-katlan tavai mellé sátrat vernénk, felmászhatunk a 2494m-es Zerge csúcsra, a hágó túloldalán. A csúcsot 150m hosszú sziklaél köti össze a Fogaras egyik legvadabb, leszakadásokkal keretezett ormával, a 2507m-es Buteanuval. Menetidő: 4-5 óra, hátizsákkal. Szint: +660 m, -550 m.5. nap:
Pihenőnap. Csomagok nélkül túrázunk a környéken és kipihenjük az előző napok fáradalmait. Ezt a napot használhatjuk fel akkor is, ha a rossz idő miatt át kell szervezzük menet közben a programot.6. nap: Zerge tó - Sárkányok ablaka (2175m) - "3 lépés a halál" - Nerlinger emlékmű - Vértop nyerge - Mircii csúcs (2461m) - Podu Giurgiului-tó (2226m) - Ucea mare nyereg (2200m) - Corabia csúcs (2407m) - Viştea Mare csúcs (2527m) - Moldoveanu csúcs (2544m) - Porţile Viştei nyereg (2310m).
A keskeny gerinc déli oldalán haladó látványos szakaszon haladunk, sok ereszkedéssel és hegymenettel. Keresztezzük a Buteanu déli gerincét, és a Kis-Árpás csúcsok alatti déli katlanlejtőket és egy óra gyaloglás után a főgerincen állunk. A szaggatott, sziklás élen ismét fémkábelek segítik a mászást. Ez a "3 lépés a halál" nevű gerincszakasz, de korántsem olyan veszélyes mint elnevezése sugallja.
A Kis- és Nagy-Árpás közötti 1500 méteres gerinc ismét egyensúlyozásra késztet. A füves-köves él 1 méterre keskenyedik. A későbbiekben aszimmetrikus gerincen, kapaszkodást nem igénylő terepen haladunk tovább.
Pár óra alatt a Moldoveanu előtti gerincszakaszra érhetünk, ahonnan az ösvény meredeken kanyarog a Nagy Vistea 2527 méteres csúcsáig. Innen dél felé, keskeny 420 méter hosszú gerinc indul a főcsúcsra. A Moldoveanu-n, Románia legmagasabb csúcsán (2544m) 10-15 ember számára van hely.
Tábla, fémkeresztek és zászlómaradványok fogadnak. Innen szinte a teljes Fogaras főgerinc elénk tárul, nyugat felé élesebb formákat, keleten szelídebb alakzatokat hordozva. Az új bivakház a Nagy-Visteáról kelet felé húzódó gerincen, a Vistea nyeregben épült fel. Ide meredek, sziklás gerincen ereszkedve érünk le. Menetidő: 8 óra, hátizsákkal. Szint: +630 m, -570 m.
7. nap:
Vistea nyereg - Szombatfalvi (Nagy ablak) nyereg (2191m) - Szombatfalvi menedékház (1401m) - Szombatfalvi üdülőtelep (670m).Kelet felé tartva 2300-2400 méteres csúcsok széles tetőit dél felől megkerülve, a szombatfalvi katlanrendszer szegélyét érjük el. E térségben a gerincek és a csúcsok többsége is eltompul, a formák szelídebbé válnak. A szűk nyeregátjárótól meredeken ereszkedünk le a szombatfalvi menedékházhoz. Kis pihenő után fakitermelő úton kényelmesen eljutunk végállomásunkhoz, a szombatfalvi üdülőtelepre. A telepen jó szálláslehetőségek vannak, ha már nem akarunk sátorban aludni. A Constantin Brâncoveanu kolostorban, megtekinthető a világhírű üvegikon gyűjtemény. Menetidő: 7 óra, hátizsákkal. Szint: +150m, -1800 m.
8. nap: Szombatfalvi üdülőtelep - Budapest.
Értünk jön a kisbusz. Útban hazafelé beiktatunk egy kis kultúrprogramot és megnézzük Szeben belvárosát. Szeben az egykori Szászföld kulturális központja volt, és belvárosa a mai napig őrzi a jellegzetes szász építészet vonásait.
Utazási feltételek
A túrákra feltétlenül szükséges:
- Kényelmes túrabakancs
- Váltócipő
- Strapabíró túraruha és réteges meleg öltözet
- Esőköpeny, kabát
- Sapka, sál, kesztyű (hideg idő esetére)
- Sátor
- Meleg hálózsák
- Izolír
- Elem- vagy fejlámpa
- Műanyag bögre, tányér és evőeszköz.
Jó ha van:
- túrabot (kíméli a térded lefelé menet).
- fürdőruha (egy egészséges rozmárcsobbanáshoz :).
Tudnivalók a túráról
Szállás: Szállásunk saját sátorban lesz, olyan táborozásra kijelölt helyeken ahol van forrásvíz. Mosdani forrásvízben tudunk.
Étkezés: Önellátó. Laktató és nem romlandó élelmiszert érdemes hozni: sajt, szalámi, kolbász, májkrém, aszalt gyümölcs, csokoládé, szőlőcukor, levesporok, tészták. Nem ajánljuk a nehéz konzerveket és üvegdobozos termékeket. Első nap lehet vásárolni Vöröstoronyban. A hét folyamán viszont NINCS lehetőség élelmiszert vásárolni. Így a teljes étkészlet magunkkal kell vinnünk!
Fontos: Mivel ez vándortúra, ahol végig visszük a hátunkon az összes csomagunkat, ezért csak az edzettebb és elszántabb túrázóknak ajánljuk. A hátizsák csak a legszükségesebb dolgokat tartalmazhatja, különben hátráltatni fogja a haladást. Semmi felesleges, kényelmi cikket ne hozzál magaddal!
Utazás: Vonattal vagy saját autóval. Az utazásról a csoport gondoskodik. Mi csak a tényleges erdélyi túra megszervezését vállaljuk.
Időpont: A csoporttal egyeztetett időpontban
Részvételi díj: Létszám függvényében, a csoporttal egyeztetve
Korhatár: 18 - 60 év (18 éven aluliakból álló csoportban lennie kell legalább egy felnőtt kísérőnek).
Jelentkezés
Amennyiben megtetszett ez a túra és meg is vannak a túratársaid akkor töltsd ki a jelentkezési lapot.
Ha még nem állt össze a csoport akkor gondolkodj el, hogy ki venne részt szívesen egy ilyen túrán az ismerőseid közül és mérd fel, hogy kb. hány főre számíthatsz. Majd töltsd ki a jelentkezési lapot. Mi megküldjük ajánlatunkat, amit egyeztethetsz a túratársaiddal. Majd pontosítjuk az esetleges kérdéseket és nyélbe ütjük a dolgot.
Kérjük, hogy lehetőleg 2 hónappal korábban jelezd a szándékotokat, hogy legyen elegendő időnk előkészíteni a túrát. Ha túl későn jelentkeztek, akkor előfordulhat, hogy nem tudunk szállást foglalni, illetve nem lesz szabad túravezetőnk az igényelt időpontban.
Részvételi díj befizetésének menete
Első körben egyeztetjük és véglegesítjük a túraprogramot (amennyiben az eltér a fentiekben leírtaktól) és az árat, majd a megegyezett előleg befizetése után mi lefoglaljuk a szállást és elkezdjük megszervezni a túrát.
Nekem tetszik ez a túra, megvan már a csoportunk és jelentkezni szeretnénk (még mielőtt más lefoglalja a túravezetőt) >>>








