Az alábbi túra csak csoportoknak szól és megrendelésre szervezzük meg.
HAGYMÁS-HEGYSÉG (GYILKOS-TÓ)
Kalandok a székely turistaparadicsomban
Túraleírás
Túra nehézsége
Részletes program
Utazási feltételek
Jelentkezés
Részvételi díj befizetésének menete
Túraleírás
Egyhetes programunk során különböző nehézségű túrákon ismerhetjük meg a Keleti-Kárpátok legszebb tájai közé tartozó hegyvidéket. A Hagymás-hegység jellegzetességét elsősorban mészkőszirtjei és a vadregényes sziklaszorosok - köztük a méltán híres Békás-szoros - valamint közelében, természetes elgátolással keletkezett legendás Gyilkos-tó adja.
Nem véletlen, hogy a Hagymás-hegység védett terület és nemzeti parkká nyilvánították.
Pár kulturális csemegét is beépítettünk a programba, mint például a gyergyószentmiklósi örmény rítusú görögkeleti, barokk műemléktemplomot vagy a gyergyószárhegyi kastélyt. Kiáztathatjuk megfáradt tagjainkat Maroshévízen a Bánffy-fürdőben és megismerhetjük a régi Moldvába vezető egykori utat, amelyet a Békási-szoroson átkígyózó mai út megépítése előtt használtak, ill. olyan érdekességeket, mint a félig megépített Magyarok-hídja, amelynek befejezését a II. Világháború akadályozta meg. Túráink mindegyike, a hegység központjában fekvő Gyilkos-tó üdülőtelepről indul.
Szállásunk is itt, a gyönyörű tó közelében épült panzióban lesz, így kiküszöbölhetővé válik a túraútvonalak megközelítéséhez szükséges felesleges idő és energiaveszteség.
Az üdülőhelyre, Gyergyószentmiklós vasútállomásról bérelt mikrobusszal utazunk. Ugyancsak kisbuszt veszünk igénybe, egyes távolabbi túrák esetében. Ha valaki a helyi ételekre kíváncsi, lesz alkalma megkóstolni a Romániában igen kedvelt, jellegzetesen fűszerezett roston sült húskészítményt, a miccset, vagy a csorbának nevezett savanyúleveseket, illetve a kukoricadarából készülő puliszkát.Túra nehézsége
Közepesen nehéz túra, ezért átlagos erőnléttel teljesíthető. Ha nem sportolsz rendszeresen, akkor érdemes a túra előtt kicsit edzeni (pl. futni).
Az éghajlat jellegzetes hegyvidéki: a hőmérséklet alacsonyabb mint a városban, és gyakran előfordul köd vagy eső.
Részletes program
1. nap:
Indulás délután Budapestről, a Corona nemzetközi gyorsvonattal.2. nap: Reggel megérkezés Gyergyószentmiklósra, innen mikrobusszal a Pongrác-tetőn át Gyilkos-tó üdülőtelepre. Berendezkedés a szálláson, pihenés, délután séta a tó partján. Bemelegítőként a következő napi túrákra, felkapaszkodunk a Kis-Cohárd sziklacsúcsára (1344 m, oda-vissza 6 km, 3 óra, 360 m szintk.), ahonnan gyönyörű kilátás kínálkozik a tóra, az üdülőhelyre, a Hagymás-hegység csúcsaira, sőt a távolban még a Csalhó magas platója is látható lesz.
Este közös vacsora helyi specialitásokból, amelynek keretében megismerkedhetünk egymással.3. nap: Túra a Gyilkos-kőre (1378 m) és a Kerek-kőre (1366 m).
A Gyilkos-tó partjáról (980 m) kikapaszkodunk a Gyilkos-tisztásra (1220 m), innen sziklák között mászunk ki a Gyilkos-havas kilátójához (1378 m). Jó rálátás nyílik a tóra, a beléömlő Cohárd-patakra és azokra a sziklás, vagy erdő borította csúcsokra, amelyek a Hagymás-hegység északi részét alkotják (Kis-havas, Likas, Vit-havas, Nagy- és Kis-Cohárd, Kupás-havas, Bardócs-csúcs, Lapos-havas stb.).
Visszaereszkedünk a sziklák alatti tisztásra, majd ismét fölkapaszkodunk egy nyeregbe, a Válus-pusztához, a Gyilkos-nyakba (1275 m), amely a Kerek-kő tömbjét határolja északról. Ez utóbbira is kimászunk (1366 m, 95 m szint), majd a Veresgyík-nyeregből (1242 m) a Kerekút-patakon beereszkedünk a Kis-Békás felső szorosához. Innen köves úton 7,5 km-t gyalogolunk vissza az üdülőtelepre. Távolság 15 km, szintkülönbség 500 m, menetidő pihenőkkel kb. 8 óra.4. nap: Túra az Egyes-kőhöz és a Nagy-Hagymás-csúcsra (1792m).
Mikrobusszal közelítjük meg Balánbányát (865 m), ahonnan a Kovács-patakon felkapaszkodunk az Egyes-kőhöz. A menedékháztól kis sziklamászást követően jutunk a toronyszerű Egyes-kő tetejére (1587 m), ahol pihenőt tartunk.Gerinctúra a Nagy-Hagymás-csúcsra (1792m). Eközben páratlan látványban lesz részünk, hiszen a Hagymás-hegység csipkézett főgerincén haladunk, körülöttünk többszáz méteres sziklás letörésekkel. Más szögből is látjuk majd a környezetéből impozánsan kiemelkedő Egyes-kő sziklacsoportot, jó rálátással az Öcsém-tetőre és az alóla induló kőfolyásokra (Ördög-malom). Innen vissza Balánbányára a Szép-patak völgyén jutunk. Itt már vár ránk a mikrobusz, amivel visszamegyünk a szállásunkra. Táv 16 km, szintkülönbség 950 m, menetidő pihenőkkel kb. 7 óra.
5. nap: Pihenőnap.
Ezen a napon mikrobusszal körbejárjuk a környéket és megtekintjük kulturális nevezetességeit. Gyergyószentmiklóson az örmény rítusú görögkeleti, barokk műemléktemplomot és a város főterét nézzük meg, majd továbbutazunk Gyergyószárhegyre ahol a Lázár-család reneszánsz kastélyát látogatjuk meg. Szárhegy arról is nevezetes, hogy itt töltötte gyermekkorának egy részét Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem. Ezután a kéttornyos templomáról ismert Gyergyóditrót érintve a Görgényi-havasok és a Kelemen-havasok találkozásánál, a Felső-Maros-áttörésnél fekvő Maroshévízre utazunk a Bánffy-fürdőhöz. Itt strandolhatunk a 26,5 fokos ásványvízben és megnézhetjük a mésztufa vízesést. 6. nap:
Túra a Kis-Békás-szorosba és a Mária-kőre (1125 m).Innen egyenesen a Pokol-torokra, a Békás-szoros legszűkebb részére és az Oltár-kőre nyílik kevéssé ismert és egyedi kilátás. Az országutat 5 km-en követve végigmegyünk a Békás-szoroson, majd a Magyarok hídjánál a Kis-Békás szurdokvölgyén, többször átgázolva a vízen, sziklafalak között, vízesések, eróziós üstök között kapaszkodunk ki a Szurdok-pusztára.
Az egykori Szurdok útján visszakanyarodunk a Mészégetők pusztájára, majd a Cifra-nyeregbe, ahonnan jelzetlen úton, sziklafolyosón mászunk ki a Mária-kő tetejére. A nyugati kilátótól az Oltár-kőre, Lapos-szurdokra és a Kis-Cohárd felé nyílik kilátás, az északkelti kilátóról pedig a Pokol-torokra és a velünk farkasszemet néző 350 méter magasságú Őr-toronyra.
Alattunk az autóbuszok gyufás-skatulyányi méretűeknek tűnnek. A Cifra-nyeregtől a Csíki-bükk hegytömbje mögött a Szent Kristóf-kápolnánál térünk vissza a főútra. Táv 15 km, szintkülönbség 400 m, menetidő pihenőkkel kb. 9 óra.7. nap: Túra az Oltár-kő alatt, a Lapos-szoroson át a Kupás-kő felé.
Az országutat 3 km-en követve a Békás-szoroson megyünk végig, majd a felettünk emelkedő hatalmas sziklatorony, az Oltár-kő (1147 m) alól indulva, hódítjuk meg a környék egyik leglátványosabb részét. Az apró vízesésekkel tűzdelt Lapos-patak kanyonszerű völgyén kapaszkodunk fel a Bardócz-kő és Kupás-kő sziklaszirtjei alatt az erdő szélén a Kupás-nyakba.
Innen a Kupás-nyergen ereszkedünk be és a Kupás-patak szorosán át térünk vissza a Békás-szorosba és vissza a Gyilkos-tóhoz. Este búcsúvacsora. Táv 7 km, szintk. 450 m, menetidő kb. 4-5 óra.8. nap: Délelőtt csónakázás a Gyilkos-tavon. Itt az utolsó alkalom, hogy miccset vagy kürtös-kalácsot együnk. Délután mikrobusz visz minket Gyergyószentmiklósra, ahonnan este utazunk haza a Corona nemzetközi gyorsvonattal.
9. nap: Reggel érkezünk meg Budapestre a vonattal.
Utazási feltételek
A túrákra feltétlenül szükséges:
- Kényelmes túrabakancs
- Váltócipő
- Strapabíró túraruha és réteges meleg öltözet
- Esőköpeny, kabát
- Kisebb hátizsák az egy napos túrákra
- Fürdőruha.
Jó ha van:
- Túrabot (részben tehermentesíti a térded)
Tudnivalók a túráról
Szállás: Szállásunk panzióban lesz, a Gyilkos-tótól 10-15 perc távolságra.
Étkezés: Önellátó. Gyergyószentmiklóson és Gyilkostó üdülőtelepen folyamatosan van lehetőség élelmiszert vásárolni, vagy olcsóbb-drágább étteremben étkezni. Otthonról laktató és nem romlandó élelmiszert érdemes hozni: sajt, szalámi, kolbász, pástétomok, aszalt gyümölcs, csokoládé, szőlőcukor.
Utazás: Vonattal vagy saját autóval. Az utazásról a csoport gondoskodik. Mi csak a tényleges erdélyi túra megszervezését vállaljuk.
Időpont: A csoporttal egyeztetett időpontban
Részvételi díj: Létszám függvényében, a csoporttal egyeztetve
Korhatár: 18 - 60 év (18 éven aluliakból álló csoportban lennie kell legalább egy felnőtt kísérőnek).
Jelentkezés
Amennyiben megtetszett ez a túra és meg is vannak a túratársaid akkor töltsd ki a jelentkezési lapot.
Ha még nem állt össze a csoport akkor gondolkodj el, hogy ki venne részt szívesen egy ilyen túrán az ismerőseid közül és mérd fel, hogy kb. hány főre számíthatsz. Majd töltsd ki a jelentkezési lapot. Mi megküldjük ajánlatunkat, amit egyeztethetsz a túratársaiddal. Majd pontosítjuk az esetleges kérdéseket és nyélbe ütjük a dolgot.
Kérjük, hogy lehetőleg 2 hónappal korábban jelezd a szándékotokat, hogy legyen elegendő időnk előkészíteni a túrát. Ha túl későn jelentkeztek, akkor előfordulhat, hogy nem tudunk szállást foglalni, illetve nem lesz szabad túravezetőnk az igényelt időpontban.
Részvételi díj befizetésének menete
Első körben egyeztetjük és véglegesítjük a túraprogramot (amennyiben az eltér a fentiekben leírtaktól) és az árat, majd a megegyezett előleg befizetése után mi lefoglaljuk a szállást és elkezdjük megszervezni a túrát.
Nekem tetszik ez a túra, megvan már a csoportunk és jelentkezni szeretnénk (még mielőtt más lefoglalja a túravezetőt) >>>








